2011-08-19

Aggregált link Cisco és Nortel eszközök közt

A mai posztnak kis híján az lett a címe, hogy "LACP Cisco és Nortel eszközök közt", ám menet közben kiderült, hogy a tesztelt Nortel 5510-24T eszközön futó réges-régi NNCLI verzió (4.2.0.11) nem támogatja az LACP protokollt. Mivel Nortel eszközről van szó, és ez az LACP dolog alapvetően csak tesztjelleggel kellett volna, így esélyem sem volt újabb szoftververziót letölteni, ahogy arról már egy korábbi posztban is szó volt. A cél azonban a korábbiakhoz hasonlóan ugyanaz: több VLAN-t átvinni két linkből álló aggregált linken különböző gyártóktól származó eszközök közt. Ismét ugyanazt a Cisco 2960-ast vettem elő ma is mint korábban, a másik oldal pedig a már említett Nortel 5510-es volt. A kiindulópont szintén a szokásos, az eszközök majdnem gyári alapkonfigurációról indulnak (csupán VLAN1-ben kerül rájuk egy menedzsment IP, illetve egy VLAN 2 definíció).

Mivel most nincs LACP-nk, az IOS oldali konfiguráció egy hangyányit különbözik az előzőektől (pirossal), az EtherChannel-hez nem engedélyeztem az LACP-t, így az aggregációhoz nincs kontroll protokollunk, nem fogjuk ismerni az LACP partner ID-t, nem lesznek LACP statisztikák, csak egy sima, "kézzel", statikusan összefogott EtherChannelünk:

Switch#configure terminal
Switch(config)#interface port-channel 1
Switch(config-if)#exit

Switch(config)#interface range Fa0/47 - 48
Switch(config-if-range)#channel-group 1 mode on
Switch(config-if-range)#exit
Switch(config)#interface port-channel 1
Switch(config-if)#switchport mode trunk
Switch(config-if)#switchport trunk allowed vlan 1-2
Switch(config-if)#exit
Switch(config)#exit


A Nortel/Avaya vonalon az aggregált linkek neve MLT (Multi-Link Trunking), az aggregált linkkel kapcsolatos beállítások mindegyike valamilyen mlt parancs lesz. A tesztben a Nortel 23-as és 24-es portját kötöttem össze a Cisco switch 47-es és 48-as portjával:

BS5510-24T#configure terminal
BS5510-24T(config)#vlan create 2 type port
BS5510-24T(config)#vlan ports 23,24 pvid 1
BS5510-24T(config)#vlan ports 23,24 tagging untagPvidOnly
BS5510-24T(config)#vlan members add 2 23,24
BS5510-24T(config)#mlt 1 member 23,24
BS5510-24T(config)#mlt 1 enable
BS5510-24T(config)#exit


Ebben a pár sornyi parancsban benne van a VLAN2 definíciója, a 23-as és 24-es portok natív VLAN-jának beállítása (PVID), ugyanezen portokon a 802.1q taggelés módjának beállítása a Cisco switchhez (natív VLAN untagged, a többi tagged), a VLAN2 port membership kezelése, majd végül az MLT 1 nevű aggregált kapcsolat létrehozása. A diagnosztikai lehetőségeknek némileg híján van az NNCLI, csupán a show mlt paranccsal vizsgálódhatunk probléma esetén:

BS5510-24T#show mlt utilization 1

Trunk   Traffic Type   Port   Last 5 Minutes  Last 30 Minutes   Last Hour
-----   ------------   ----   --------------  ---------------   ---------
  1     Rx and Tx        23     < 0.1%          < 0.1%            < 0.1%
  1     Rx               23     < 0.1%          < 0.1%            < 0.1%
  1     Tx               23       0.0%             0.0%             < 0.1%
  1     Rx and Tx        24     < 0.1%          < 0.1%            < 0.1%
  1     Rx               24     < 0.1%          < 0.1%            < 0.1%
  1     Tx               24       0.0%             0.0%             0.0%

BS5510-24T#show mlt              
Trunk Name                 Members             STP Learning Mode  Status
----- -------------------- ------------------- ------------ ----- --------
1     Trunk #1             23-24               Normal       Basic Enabled
2     Trunk #2             NONE                Normal       Basic Disabled
3     Trunk #3             NONE                Normal       Basic Disabled
4     Trunk #4             NONE                Normal       Basic Disabled
5     Trunk #5             NONE                Normal       Basic Disabled
6     Trunk #6             NONE                Normal       Basic Disabled

Az összeköttetés persze LACP nélkül is működőképes, a VLAN1-ben és a VLAN2-ben lévő hostok az aggregált linken keresztül képesek voltak kommunikálni egymással, illetve az aggregált link bármelyik fizikai portját kihúzva a kommunikáció folyamatos maradt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése